Sok szeretettel várunk mindenkit a soron következő Bújocska című március 26.-ai Alien 2179-es versenyünkön.

.

Részletek:

A játék, az általunk készített Alien 2179 a halál kísértése szerepjáték szabályai szerint kerül lejátszásra. Azonban senkinek sem kell emiatt aggódnia, ugyanis most is előre elkészített karakterrel várunk titeket. A verseny pedig nem a csapatok között, hanem az egyes játékosok között fog folyni, ahol elsősorban a szerepjátékos tudást fogjuk díjazni és a jó hangulatot.

– Amennyiben a korábbi játékon túlélt karakterrel kíván valaki részt venni a mostani versenyen, arra is van mód. ám ezt mindenképpen jelezni kell a jelentkezési emailben!

A túlélt karakterek:

Ha túlél – 1 fejlődési pontot kapnak

Ha díjat is kapott – 3 fejlődési pontot kapnak

Ha ő lett a nyertes és túl is élt – 5 fejlődési pontot kap

Értékelés:

A játék alatti szempontok, amik alapján a mesélők közösen eldöntik, hogy kik érdemesek az aznapi győzelemre:

Tulajdonságok kijátszása
Előnyök-hátrányok kijátszása
Képzettségek kijátszása
Karakter kijátszása
Hangulat
Együttműködés
Túlélés
Feladat megoldása
Legyilkolt ellenfelek

Csapatok:

Az eddigi versenyeinkhez hasonlóan, nem csak, hogy előre elkészített karakterek lesznek, amik közül kell majd választanotok, de senki sem jön fix csapattal, hanem a helyszínen egy véletlen sorsolással derül ki, hogy ki-kivel és melyik mesélőnél fog játszani, illetve, hogy milyen csapatban lesz.

A történet:

A vadűr szélén található Mile Stone űrállomás elpusztult. A rajta tartózkodó tengerészgyalogos egységek 95%-a ott veszett, áldozatuk révén McKrust tábornokot és a civilek jelentős részét evakuálni tudták drop podokkal, még mielőtt az egyik veterán helyesen felmérve a helyzetet, az egész állomást a pokolra küldte volna.

A drop podok a közeli sűrű csillagködöt vették célba, szenzoraik automatikusan érzékelték az eddig rejtve maradt bolygót…

A történet négy csapat számára lesz maradandó élmény.

– Egy igazi, tisztességes kalóz csapat

– Egy gazdag “papa”, bizonoyos Mr. Grünhausnak a New Chicagoi zsoldosai

– Két rajnyi magasan képzett tengerészgyalogos

A Verseny részletei:

Dátum: 2011. március 26.-a szombat

Érkezés: 11:00

Sorsolás: 11:10

Karakterválasztás: 11:15-11:30

Modulkezdés: 11:45

Befejezés: 19:00

Eredményhirdetés: 19:30

Helyszín: Cantina klub (www.cantinaklub.com) 1074, Budapest, Alsó erdősor u. 3.

Nevezési díj: 600 forint/fő, amennyiben valaki rendelkezik márciusi havi Cantina tagságival, akkor csak 300 forint.

Nevezési feltételek:

A játékra, csak előre történt e-mailes jelentkezés esetén lehet részt venni! A jelentkezési határidő március 23.-a szerda!

Most is jelentkezési sorrendben történik a regisztráció, és összesen 40 játékos vehet részt a versenyben!

Amennyiben tetszett a múltkori játékban alakított karaktered és szeretnél vele tovább játszani, mindenképpen jelezd a jelentkezésedben!

Egyéb:

A játék és a történet részleteivel kapcsolatban folyamatosan fogunk még infókat kitenni az oldalra.

Addig is, várjuk a jelentkezéseteket e-mailben az alienszerepjatek@gmail.com -ra!

Üdvözlettel:

Gergő, Igor

„ Félek ez az idegen hely lesz a temetője mindannak amiben eddig hittem. Mindezek ellenére nem adjuk fel és ki fogunk innen jutni! ”

McKrust tábornok – eltüntnek nyilvánítva

 

LEAVE A REPLY