Ezennel hagyományteremtő céllal meghirdetem az idei WM/H felkészülési versenysorozatot. Habár a versenysorozat nem titkolt szándéka a megfelelő felkészülés az októberi OETC-re, természetesen minden játékost szeretettel várunk, nem csak az OETC-n résztvevő csapatok tagjait! A versenyre történő nevezési szándékot bármilyen formában lehet jelezni; bekiabálással a fórumra, egy számomra elküldött privát üzenettel, vagy e-mailben a molnar.peti@gmail.com címen.

A versenysorozat 4 versenyt foglal magába. Minden verseny végén a győzteseket oklevéllel jutalmazzuk, illetve az első 10 helyezett pontokat kap (a Forma-1 szabályaihoz hasonlóan), és a versenysorozat végén ezeket összesítve az első három helyezett külön jutalomban részesül.

Helyszín a Cantina Club. A hely adottságai miatt a versenyzők számát 16 főben vagyunk kénytelenek maximalizálni.

 

.

 

Nevezési díj: 700 HUF, mely magában foglalja a Cantina klub napidíját is, így aki rendelkezik havi bérlettel a klubban, annak mindössze 400 Ft-ot kell befizetnie.

 

Minden verseny 4 fordulós lesz (8 vagy kevesebb jelentkező esetén 3), az első mérkőzés párosítása véletlenszerűen történik, majd a megszokott svájci rendszer szerint.

50 pontos seregekkel lehet nevezni, két listát kell készíteni, és a versenyen mindkét listát használni kell legalább egyszer. A listákat elegendő a versenyen az ellenfélnek megmutatni, a nevezésnek nem feltételei.

 

A versenyek a 2012-es Steamroller szabályainak megfelelően fognak zajlani, sakkórával. A rendelkezésre álló idő, valamint a festettségi és proxy követelmények versenyenként változnak (az idő előrehaladtával szigorodni fognak), azokat lentebb találhatjátok.

 

Az első versenyre 2012. július 15-én kerül sor, “Kell egy csapat!” jeligére.

Festettség és proxy: ezen a versenynapon semmilyen festettségi követelmény nincs, illetve a proxyzás is megengedett, amennyiben az nem zavaró, és az ellenfél megfelelő figyelmeztetésben részesül.

 

Időmérés: Minden játékosnak 65 perc áll rendelkezésére meccsenként, melyet sakkórával mérünk.

 

Időbeosztás:

Klub nyitás: 10:00

Nevezés, sorsolás: 10:00-10:20

1. mérkőzés: 10:20 – 12:20 (küldetés: Close Quarters (SR2012 PDF p.11))

Ebédszünet: 12:20 – 13:00

2. mérkőzés: 13:00 – 15:00 (küldetés: Guidons (SR2012 PDF p.14))

szünet: 15:00 – 15:10

3. mérkőzés: 15:10 – 17:10 (küldetés: Process of Elimination (SR2012 PDF p.18))

szünet: 17:10 – 17:20

4. mérkőzés: 17:20 – 19:20 (küldetés: Incoming (SR2012 PDF p.24))

Eredményhirdetés: 19:30

 

Minden másban a SR2012 (V1.3) szabályai a mérvadók.

 

Bárkinek bármi kérdése lenne, keressetek bátran. Amennyiben privátban teszitek, de közérdekű, a megfelelő fórumokon közzéteszem a válaszokkal együtt.

 

Addig is jó játékot mindenkinek!

Pite

 

LEAVE A REPLY