Nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves régi és új M.A.G.U.S. szerepjáték rajongót, a július 13-án megrendezésre kerülő, Cantina M.A.G.U.S. szerepjáték versenyünk, záró játékára.

A verseny az Első Törvénykönyv szabályai szerint kerül megrendezésre, és az életút játék utolsó, negyedik részéről fog szólni.

 

.

 

“Robbanás szerű változások előtt áll, a szavannák oázisaként is ismert Arshur. A kereskedők, rabszolgák, és gladiátorok társadalma, alapjaiban készül megremegni. Lázadások, gyilkosságok, és ármánykodás tépázzák a belső rendet és az évszázadok alatt kialakult szokásokat. Az előkelő kegyesek, rettegve nézik ahogy a gondok hullámai, elrejteni kezdik a bűnök valódi okozóit, hatalomhoz juttatva olyanokat, akik saját becsvágyuk okán, akár még magát a várost is képesek vérbe borítani.

Ez a káosz az, ami szükségessé teszi a kiválasztott kevesek szolgálatát.”


A történet Arshur városában folytatódik tovább, ahova a korábbi részekben érkezett kalandozók, egy gyilkossági ügyben folytatott nyomozás kapcsán, súlyos konfliktusok kellős közepébe kerülnek. A szavanna oázisának is tartott városban pedig, nem könnyű egy ilyen ügyből kikerülni. Hiszen a kereskedelméről, a rabszolgatartásról és gladiátorviadaliról épp úgy mint az alvilágáról és különös szokásairól hírhedt helyen, amúgy is könnyen bajba keveredhet bárki.

A versenyre 4-6 fős csapatok jelentkezését várjuk és összesen 6 csapat tud részt venni.

A nevezési díj: 1200 Ft/fő, amennyiben valaki rendelkezik júliusi Cantina klubtagságival annak összesen 800 Ft/fő.

A jelentkezés határideje: 2013. július 9. (kedd).

A nevezési díjat a helyszínen a verseny kezdete előtt lehet befizetni.

A játék kezdete: 2013 július 13. 12:00, regisztráció 11:30-tol.

Jelentkezni az info@cantinaklub.com email címen lehet. Kérjük, hogy csoport névvel, rendes névvel és előre kidolgozott karakterekkel jelentkezzetek!

 

A rendezvényt az LFG.hu támogatja!

Amennyiben az LFG.hu oldalán található, eseménykiírásban lévő, rövidesen megjelenő kérdőívet kitöltve elküldi a csapat, akkor az összes beérkező válasz közül a legjobban teljesítő csapat teljes nevezési díját az LFG.hu állja!


Kérdéseiteket, ötleteiteket szívesen várjuk ugyancsak az email címre, vagy a http://www.facebook.com/groups/428721210539108/ Cantina M.A.G.U.S. verseny facebook csoportjába.

A karaktereket és csapatokat az alábbiak alapján kérjük elkészíteni:

Csapatok: V. szintre megírt egységes (jellem, vallás) kalandozó csapatnak kell lennie, akik legalább az utolsó két szintet már együtt kalandozták végig.

előtörténetek és a közös kalandok leírása

felszerelést a kezdő felszerelés táblázatban, a Kasztoknál leírt módon lehet választani

az Érzékeléssel együtt 10 tulajdonság között összesen 135 pont osztható el

minden sikeresen teljesített kaland után, minden karakter lép egy szintet, illetve az adott versenyen részt vevő karakterek plusz egy tulajdonságpontot is kapnak

csak olyan képzettségek fejleszthetők két kaland között, amiket használt a karakter

új képzettség csak indokolt esetben vehető fel

 

A karakter alkotáshoz és a játék sorozat alatt használt szabálykönyvek:

Első Törvénykönyv (+kezdő felszerelés táblázat)

Második Törvénykönyv a fajok kivételével (dzsenn, amund, khál, wier)

Harcosok, gladiátorok, barbárok

Papok, paplovagok I.-II.

 

Cantina M.A.G.U.S. csapata

LEAVE A REPLY