“Kedves Isabell!

Azt kérdezted legutóbbi leveledben, hogy mondjak pár mondatot, hogy milyen is a való Amszterdam, mit igazán ismerni csak igazán a magunkfajta ismerhet.

 

Talán célszerű ott kezdenem, hogy hőn szeretett városunk az egyik végvára a Kamarillának. Hisz az átlagos balga halandók, kik tudatlanságukban kevélyen állítják, hogy ismerik a valót, nem tudják, hogy Németalföld mást is rejt a bódító szereken és könnyűvérű asszonyokon kívül. Itt áramlik át Európa kereskedelmének egy igen jelentős része, és szerény véleményem szerint ezzel el is mondtam a legfontosabb dolgot. Állandóan figyelni kell, hisz itt milliók fordulnak meg – lélekben és pénzben egyaránt.

 

.

Városunk uralkodója vaskézzel igazgatja birtokát, vérrel és vassal hajtva be a hagyományok igazát. A két leghatalmasabb klán, már ami az úgynevezett papírformát illeti, a ventru és a malkavita. Évszázadok viszálya áll a háttérben a jól értesültek szerint, miben most, bár bizonyosra veszem, hogy csak ideiglenesen is a ventruk szerezték meg a kezdeményezést. Azonban balga ki a többi gyengánek tartja, mert váratlan meglepetések érhetik. A torreádorok, a kevély brujah-k, a bitoroló tremerék, a szeszélyes gangrelek mind, mind komoly hatalom birtokosai.


Amszetrdam a játszmák városa. Itt nem szokás fegyvert ragadni nézeteltérés esetében – bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsen rá bőven ellenpélda. Hollandia ékköve az intrika olyan melegágya, miről még a hírneves Machiaveli is csak álmodhat. Nem olyan borzasztó, mint amilyenek sokan lefestik. Még annál is rosszabb.


Marco von Frudellan

Amszterdam monitora”

https://sites.google.com/site/nightamsterdam/

LEAVE A REPLY