Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…

… Sokan várták a csodát a második Halálcsillag elpusztulásakor, és sokan adták érte életüket. Ám a dolgok nem mennek ilyen egyszerűen. Lehet, hogy megsemmisült egy szimbólum, ám egyetlen kudarc nem volt képes földre küldeni a Galaktikus Birodalmat. Maradt még 9 Nagymoff, csillagrombolók ezrei és megszámlálhatatlan Birodalmi kézen lévő bolygó. Ám ez csupán a múlt. A hőn áhított, ám be nem következett remények lajstroma, vagyis annak kezdete, és egy másik történet vége.

 

… 33 évvel később az Új Köztársaság, melynek még létrejönni sem volt igazán ideje, az utolsókat rúgja. Az köztársaság-pártiak helyzete sokkal rosszabb, mint 33 évvel ezelőtt. A kezükön lévő bolygók szinte kivétel nélkül elvesztek. Flottáik szép lassan felmorzsolódtak a birodalmi gépezet acélfogai alatt, melyek rendíthetetlenül, megállíthatatlanul őröltek fel minden ellenállást. Az ellenállók legutolsó központja már évek óta birodalmi blokád alatt volt, melyet végül sikerült szorosabbra vonniuk, és az Odo rendszere ellen megindult a végső invázió. Az ottani fronton már hősök százai hullottak el, köztük a rég eltűnt Luke Skywalker által alapított és pár főre fogyatkozott Új Jedi Rend mesterei és tanítványai…

.

 

 

A köztársaságiak igyekeztek megvédeni, amit csak tudtak, ám helyzetük lassan kilátástalanságba burkolózott. Az utóbbi időben rengeteg apró és nagyobb segítség érkezett kívülről. Egy-két bolygó fellázadt, ellenszegült a Birodalomnak, ám ez magában semmit sem ért. Csupán apró csípések voltak egy hatalmas páncélos óriás testén. Ám aki ismeri a hőseposzokat, az tudja jól… a segítség mindig akkor érkezik, mikor a legnagyobb szükség van rá…

… a sötét szoba falai teljesen hangszigeteltek voltak, s az őrök biztosan álltak a helyükön. Tudta ezt, és ez megnyugtatta. Hisz nem szokott hibázni, miért pont most történne meg… Az ajtó halk szisszenéssel nyílt fel, s a követ némán besétált rajta. Nem kísérte senki, nem nézett oldalra, nem viselt fegyvert. Nem azért jött, hogy kétségeket ébresszen. Leült az asztal túlsó felén lévő székre, és kék szemeivel egyenesen Tyberre nézett.

– Tyber Zann. Megtiszteltetés találkozni Önnel. És ezt a Köztársaság nevében is értem, természetesen.

– Követ… – legyintett flegmán Tyber, arcát végig az árnyak mögött tartva. Nem engedte meg magának azt a luxust, hogy a középen lógó lámpa fénykörébe hajoljon – térjen a lényegre.

– Gondolom, tudja jövetelem okát.

– Igen. És azt is tudom, hogy nem fogom túlbonyolítani. Itt az ajánlatom. Segítenek nekem átvenni a hatalmat a Huttoktól, cserébe én, és az egész Zann Consortium az Új Köztársaság mellé áll.

– Ez nagyon megti..

– DE! – emelte fel a hangját Zann – De, ehhez az kell, hogy a Huttok birodalmának legalább a fele a kezem alá kerüljön. De minél több, annál jobb. A teljes Cartel haláláért pedig örökre az adósuk leszek. Szóval. Amint ez megtörtént, a fejvadászaim és én, a seregeimmel az Önök oldalán vonulunk csatába, és megtanítjuk a Birodalomnak, milyen az, ha sárba tapossák őket! Mielőtt belekezdene az észrevételeibe, nincs szükségem rájuk. Az én módszereimmel csináljuk. Küldjenek el egy ötfős, megbízható csapatot, én is kiállítok egyet. Maradjunk a színfalak mögött, és kapjuk el a hájas férgeket…

2 csapatra elegendő (max 10 fő) játékos jelentkezését várjuk, akik a megadott koncepció szerint, maguk által elkészített karaktereikkel belekezdhetnek majd a kéthetente folytatódó életútba.

1.csapat koncepció

A Szövetség (Új Köztársaság) elit csapata. Ajánlott karaktertípusok, akikre a történet épül: Vadászpilóta, mesterlövész, kommandós, kém, bármiféle szövetségi harcos.

2.csapat koncepció

Tyber Zann fejvadászcsapata. Ajánlott karaktertípusok, akikre a történet épül: Zsoldos, Fejvadász, bármiféle komoly alvilági figura. (Suttyó tolvajok, és a söpredék kérem kímélje mr.Zann-t. Csak és kizárólag minőségi emberrel dolgozik.)

Erőhasználó NEM jöhet. A karakterek lehetnek Erő-érzékenyek, és amennyiben úgy alakul, természetesen majd akár Erőhasználó is válhat belőlük.

Amennyiben az előre elkészített karaktereitek nem megfelelőek, abban az esetben itt helyben majd megoldjuk. (Érthető okokból a Szövetség és Zann is az elitjét küldené)

Bármi kérdésetek adódik, a jelentkezésben, vagy akár azon kívül is megkérdezhetitek.

Jelentkezési határidő:

Jan.25

Jelentkezési cím:

info@cantinaklub.com

Játék helyszíne/időpontja:

Cantina, Jan. 26 (csütörtök) 18.00

Beugró:

A szokásos 300 Ft-os napidíj

 

 

LEAVE A REPLY