A mostanra már hagyománynak számító nyári táborunkban újra lesz Star Wars verseny, amely tábor csütörtöki illetve pénteki napján kerül megrendezésre (július 28-29.) A két játéknapot összeköti egy csütörtök esti MiniLive játék, amin nem kötelező részt venni, de mindenféleképpen érdemes.
A tábori versenyt a Cantina Klubban megelőzi egy Elő verseny (július 16), ami nem előfeltétele, hanem kiegészítése és felvezetője a tábori modulnak.
A történet szempontjából az élő szerepjáték rész nem fog adni olyan előnyöket, amikkel a versenyben sokkal előrébb tudtok kerülni, de a hangulat, és a galaxisközi kapcsolatépítés mindenféleképpen felejthetetlen lesz. Felöltözni nem kötelező jelmezbe, de mindenképpen ajánlott. Fontos kiemelni, hogy a modul most nem „osztott világ” rendszerben lesz, tehát a történetet lejátszó csapatok nem azonos időben és térben vannak, hanem mindenki a saját történetét játssza le. A verseny során viszont lehet majd találkozni olyan nem játékos karakterekkel, akikkel személyesen lehet majd beszélni, információt gyűjteni tőlük.
Elő verseny
A tábori verseny felvezetőjeként a Cantina Klubban is meghirdetünk egy elő versenyt, amelynek története bár összefügg és kiegészíti a táborban lejátszásra kerülő modult, de nem előfeltétele annak.
A történetek alapján meghatározunk karaktertípusokat, amikkel lehet majd jönni, de a karaktereket ti alkotjátok majd meg. (lsd. Karakteralkotás) Kezdő karaktereket várunk az elő versenyen, és akik ugyanazokkal a karakterekkel szeretnének a táborba is jönni, azok számára a kaland végén karakterpontokat osztunk ki. Akik nem jönnek az elő versenyre, csak a táborba, azok számára az alap elosztható pontokon felül, további elosztható karakterpontokat adunk.
A modulokat k6-os rendszerben játsszuk majd le.
Jelentkezés:
Alapvetően csapatokat várunk 4-5 fővel, de ha esetleg nem rendelkezel csapattal, akkor is add le a jelentkezésed, viszont karakter nélkül, hogy az így csapatba állított egyedül érkezők tudjanak egy közös koncepciót kialakítani. Sajnos azzal nem tudunk mit kezdeni, ha egyedül vagy, és kidolgozott karaktered van – ezt a későbbi csapatoddal kell majd kidolgozni.
A kész csapatkoncepciót, és karakterlapokat az info@cantinaklub.com-ra várjuk!
Legkésőbb, akik az Elő versenyre is szeretnének jönni (július 16 ra), a leadott anyagokat július 10-ig várjuk.
Akik a táborra is szeretnének jönni a versenyre, azok július 16-ig küldhetik a karaktereket, és az előtörténetet.
A helyszínen is van lehetőség a jelentkezésre, de ebben az esetben nem tudjuk teljes biztonsággal ígérni, hogy mesélőt is kaptok, így az előjelentkezés a ti érdeketek is.
Karakteralkotás:
A két versenyre az „ajánlott” karaktertípusokkal lehet jönni, és bár lehet, hogy sokatok bánatára, de a birodalom berkein belülről nem szeretnénk, ha jönnének a karakterek. Mint a hősi űrfantasykben várható kérünk titeket, hogy vagy független, vagy köztársasági karaktereket hozzatok.
Ajánlott karaktertípusok: köztársasági katona, köztársasági ügynök, zsoldos, kalandor, felfedező, jedi, idegen tanítvány, harcos, fejvadász
További nem annyira ajánlott karaktertípusok: szerencsevadász, pilóta, űrkalóz, tolvaj
Csapatkoncepció:
A játék során szerencsés, ha a csapat, akikkel együtt jössz, valamilyen koncepció alapján összetart, ismerik már egymást, és dolgoztak együtt.
Elosztható pontok tulajdonságokra:
A karakteralkotás során a faji maximum értékeket követni kell-, vagyis bármilyen fajjal lehet jönni a hivatalos kiegészítőkből (ha nagyon extrém fajjal szeretnél jönni, akkor kérlek egyeztess velünk), és az ott meghatározottak alapján osszátok el a tulajdonságokra adható kockákat. (Átlagosan 18 kocka osztható szét.)
További szabadon elkölthető pontok az Elő versenyre (július 16-ra):
Kezdő karakterhez mérten: 7 kocka, amiből maximum kettőt lehet egy jártasságra tenni.
A további szabadon elkölthető pontok a tábori modulra (július 28-29):
-Ha már játszottál az Elő versenyen:
A versenyen kapott karakterpontokat oszthatod szét.
-Ha csak a tábori versenyre jössz:
A szabadon elkölthető 7 kockán felül plusz 15 karakterpontot oszthatsz még szét a fejlődésre (ezeket a karakterpontokat nem halmozhatod fel, hogy a modulban felhasználd)
Felszerelés:
Minden karakter kap a felszerelésekre (amiben benne foglaltatik a ruha, a fegyver és a lőszer is) 1000 creditet. Ezt a pénzt a játékosok át is adhatják egymásnak, hogy valakinek több pénze-felszerelése legyen a csapatból.
Kérünk mindenkit, hogy a felszerelését (amelyet a költhető creditekből vásárolt meg), tüntesse fel a karakterlapon, mert ami nem lesz felírva, azzal a karakter nem rendelkezik.
Bónuszok felszerelések:
Ezen felül minden induló csapat kap még 5 pontot, amit az alább leírt módon tudtok elkölteni. Minden pontköltésért az alatta felsoroltak közül egyet választhatsz.
1 pont
-1 szabadon elkölthető kocka a valamelyik jártasságra (többszöri pontfelvétel esetén szétosztható a játékosok között, viszont ez sem írja felül, hogy egy jártasságra maximum 2 kocka osztható)
– Egy kapcsolat ami a történetet előre mozdíthatja.
2 pont- Extra fegyver:
-Nehéz sugárpisztoly: lőtáv (7-12/35/70), Sebzés: 6k+1, töltet: 50
-Mesterlövészpuska: lőtáv (25-350/750/1,5 km), Sebzés: 6k, töltet: 6 (körönként egyet lehet vele lőni
-EWEB sorozatvető: sebzése 8k, lőtáv (3-75/200/500); (körönként csak egyet lehet vele lőni);
-1 db hődetonátor
3 pont- Extra felszerelés:
– testpáncél- sisakkal energia ellen: 1k, hagyományos támadás ellen: 1k, (nincsen levonás semmiből)
– lopakodó vért: +2k lopakodás, energia ellen +1k védelem
– hátiernyő: antigrav jártassággal irányítható, 300 km/h a sebessége, +1k Manőver, 1k karosszéria, 200 kg-ot bír el, hátizsákban lehet tárolni, amely aktivizálásra 2 méter széles szárnyakat terít ki.
– dekóder: +2k biztonságtechnika jártasságra
– detonit robbanóanyag készlet: 6 kg detonit (minden kg detonit 2k lépegető léptékű sebzést ad. Robbanásrádiusz/kg 20 m.
4 pont- Droid:
Kémdorid (Ignor Industries): Biztonságtechnika 6k; számítógép programozás/javítás 6k, lopakodás 6k, mászás/ugrás 6k, futás 6k, fürkészés 6k, rejtés 6k, kitérés 6k, kommunikációs rendszerek 6k, 1k erő, érzékelés 3k, páncélzat -1k minden sebzésből.
Biztonsági robot (Carantras vállalat): Sugárfegyver/nehézfegyver 8k, kitérés 5k, Közelharc 6k, védelem 6k, Erő 3k, Érzékelés 3k Páncélzat -2k mindenből, Sebzés: sugárfegyver 5k, gránát 6k (5 darab), viborkés 5k,
Orvosi robot: Elsősegély 5k, orvostudomány 4k, Mobil orvosi felszerelés, 5 darab madpack, 3 darab fájdalomcsillapító injekció, 1 adag igazságszérum (orvostudománnyal dob a célszemély akarata ellen), 1 adag harci drog ( + 2k harci értékre, -2k a tudás alatti jártasságokra)
5 pont- hajó, választható:
RENDILI HYPERWORKS BT-7 THUNDERCLAP
Típus: könnyű teherhajó
Hossz: 22m
42m széles
legénység: 2;
utaslétszám: 20
Készletek: 1 Year
Raktér kapacitás: 40 Tons
Hiperhajtómű: X1.5
Tartalék hiperhajtómű: X15
Fedélzeti számítógép: Yes
Űr: 5
Légkör: 250;850kmh
Manőver: 2D+1
Hajóburok: 4D
Pajzs: 3D
Szenzor:
Passzív: 25/0D
Fürkész: 40/1D
Kereső: 55/2D+1
Fókusz: 2/3D+2
Fegyverzet:
1x Iker nehézsugárágyú
Tűzív: Elülső
Tűzvezérlés 2D+1
Űr: 1-5/8/20
Légkör: 100-500/800/2km
Sebzés: 5D+2
2 x Lézerágyú
Tűzív: elülső
Tűzvezérlés: 1D+2
Űr: 1-5/8/20
Légkör: 100-500/800/2km
Sebzés: 4D
2 vadászgép: Incom Assault Gunship
Típus: Incom T-71 Assault Gunship
Méret: 12.1 m
Legénység: 1+Droid;
Készletek: 1 hét
Ár: 210,000 Cr (újonnan)
Raktér: 60 Kg
Hipermeghajtó: X1
Tartalék hipermeghajtó: nincs
Fedélzeti számítógép: van
Űr: 7
Légkör: 325;950kmh
Manőver: 2D
Hajóburok: 4D
pajzs: 3D
Szenzor:
Passzív: 30/1D
Fürkész: 55/2D
Kereső: 70/3D
Fókusz: 4/5D
Fegyverzet:
4 Turbó lézerágyú (Fire-Linked)
Méret: Capital
Tűzív: Elülső
Tűzvezérlés: 2D
Űr: 1-10/25/50
Légkör: 1-2/50/100km
Sebzés: 5D
2 * Iker sugárágyú
Tűzív: Torony
Tűzvezérlés: 4D *
Space: 1-8/25/40
Légkör: 100-800/2.5/4km
Sebzés:: 5D
2 Nehéz ionágyú (Fire-Linked)
Tűzív: Elülső
Tűzvezérlés: 3D
Űr: 1-3/7/36
Légkör: 100-300/700/3.6km
Sebzés: 6D
1 szállítóhajó
CRF-78 Light Courier
Corellian Engineering Corporation CRF-78 Light Courier
Hossz: 25m
Legénység: 1
Utaslétszám: 8
Készletek: 2 Months
Ár: 73,000 (újonnan), 20,000 (használtan)
Raktér: 50 Tonnes
Hiperhajtómű: X1
Tartalék hiperhatjómű: X12
Fedélzeti számítógép: Yes
Űr: 6
Légkör: 600;1200kmh
Manőver: 2D+2
Hajóburok: 4D
Pajzs: 2D
Szenzor:
Passzív: 20/0D+2
Fürkész: 40/1D+1
Kereső: 60/2D+2
Fókusz: 2/3D+2
Fegyverzet:
Lézerágyú
Tűzív: Torony
Tűzvezérlés: 2D
Űr: 1-3/12/25
Légkör: 100-300/1.2/2.5km
Sebzés: 5D